Élek még, csak.... Ööööööööö, időhiány, ihlethiány, meg ilyenek.

Nem történt semmi különös.

Néhány embert kicsit másként látok mint eddig. Furcsa, hogy mennyire változik a látásmódom. Leírnám, de nem teszem, mert abból viták és anyázások lennének ebben a roppant szűk körben, akik idetévednek. Így marad a jópofizás, vagy a hallgatás...

Az imént elgondolkoztam a barátságról. Kislány koromban (mondjuk 10-től 20 éves koromig) nagyon barátkozós voltam. Mindig volt is körülöttem elég sok ember. Általános iskolában Zsuzska volt a legjobb barátnőm. Ez a barátság nagyjából középiskola végéig tartott. Ő főiskolás lett, új társaságba került és engem elkezdett lesajnálni (nem álltunk túl jól anyagilag, és hol voltam én az úrilány barátnőihez képest...).

Edina is általános iskolai barátnőm volt. Elég sokat lógtunk vele is. Később nagyon jó barátnők lettünk. Úgy szerettük egymást, mint a testvérek. Ez tényleg ilyen jóban-rosszban dolog volt. De aztán jött Kincs, és én elköltöztem. Ami nem kellett volna, hogy egy barátság végét jelentse, de kb. 2 év után véget ért ez is. Mármint a költözés után 2 évvel. Én még kb. 2 évig erőlködtem, de hiába. Utána feladtam. Mára a kapcsolatunk annyiból áll, hogy születés- és névnapokkor írunk egymásnak egy mondatot.

És még jó pár ember volt, akivel el tudtam menni ide-oda. Vagy csak kerestük egymás társaságát, meg ilyenek. Kolléganőkkel is tök jól elvoltam.

Aztán itt Tótiában minden megváltozott. Én is zárkózottabb lettem (az előző házasságom rendesen megtörte a lelkemet), de valahogy nem sikerült megtalálnom a tótokkal a közös hullámhosszt. Azóta tök magányos vagyok! 6 éve nem voltam barátnős csavargáson, nincsenek bizalmasaim és úgy egyáltalán senki, akivel meg tudnám beszélni a dolgaimat. Hiányzik a barátság az életemből. De egyszer  még hátha...

Ma egész nap magam alatt voltam. Mély depresszió kerülgetett (ez erős túlzás, de meglehetősen szar kedvem volt/van).

Néhány napja úgy éreztem (bebeszéltem magamnak), hogy megfogant szerelmünk gyümölcse. Mondtam Kincsnek (éjszakás volt), hogy reggel hozzon egy tesztet. Hozott. És meglepő módon negatív lett. :-/ Na, ettől márís el lett cseszve a napom. Próbáltam lazán venni, és nem bőgni, és nem reményvesztetté válni, de ez most nem jött össze.

Túl sokminden nyomaszt mostanában, és kicsit nehezen viselem ezt. És "valahogy sosem jut idő" a pozitív gondolkodós könyvemre. Pedig attól jobb kedvre szoktam derülni, vagy legalább olyankor tudok reménykedni és optimistábban nézni a világba...

Lehet, hogy a mai estét bőgéssel fogom tölteni. Még jó, hogy megint egyedül vagyok itthon...

Nyiffnyiffék útja a szülővé válás felé kicsit rögösebb, mint ahogy ezt gondolták... :-/

Kincs kb. fél év után jelentette be, hogy gyereket akar tőlem, hagyjam abba a gyógyszerszedést (én naív lélek védekeztem, nem tudtam, hogy a természet ezt "megoldotta" helyettem). Így is lett. Aztán teltek a hónapok, aztán az évek.

Utána egy csomó vizsgálat (volt amelyikbe majdnem beledöglöttem úgy fájt). De mindent kibírtam/kibírtunk, végigcsináltunk, mert hátha. Szegény Kincs, mindig hűségesen kísérgetett a dokihoz, fogta a kezem a kórházban. Annyi szart végigcsináltunk mi együtt...

Mi miért nem érdemeljük meg a csodát?

Azt hiszem most túl szomorú vagyok...

Most egy "kicsit" elegem van...

A hasam fáj, ezt már sokszor írtam...

"Kicsit" több pénz jó lenne, ezt még nem írtam...

A vodkafone egész héten szívat minket! A héten már a második fizetési felszólítást kapjuk tőlük, miközben a számláink rendezve vannak! Az első tegnap jött. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, mert sem egy telefonszám, sem egy beazonosítható hivatkozás, sem semmi, amiből a szegény földi halandó tudhatná, hogy miért fenyegetik behajtással! Nagy nehezen kiderítettük az ügyfélszolgálatossal, hogy állítólag másfél évvel ezelőtt keletkezett az 1531 Ft-os tartozásunk, amikor az előző telefonszámunkat visszaadtuk. De ha volt adósságunk, akkor hogy mondhattuk fel a szerződést????????? Meg másfél évig miért nem kaptunk sem felszólítást, sem semmit? Nem tudtak válaszolni a kérdéseimre. Mondtam, hogy nem az 1500 Ft-ról van szó, annyit még kibírunk, csak ez az egész eljárás egy kicsit érdekes (de undorítónak is nevezhetném)...

Erre ma a Kincs kapott egy tértivevényes levelet. Kibontotta és tombolt! A voda által megbízott követeléskezelő szemét, disznó banda fenyegető levele... Egy ismét beazonosíthatatlan állítólagos tartozásról, de ez sokkal durvább: tartozás négyezer valamennyi, adminisztrációs költség 12000 Ft. Normálisak ezek?

Újra ügyfélszolgálat, flegma pasi nem tud segíteni telefonszám nélkül (szar levélben semmi azonosítási kiindulópont), hívjuk a behajtókat. Mondtam neki, hogy már tényleg az ember csak a fogyasztóvédőkben bízhat, erre flegma pasi nagyon flegmán: azért is önnek kell fizetni, mert csak akkor csinálnak valamit, ha befizet 15000 Ft-ot. Anyád!!!!!!!!!!!

Nem tudom jogos-e a követelés, vagy sem, de erről még egy szar felszólítót sem küldtek, hanem egyből a behajtós papír! Ilyet lehet csinálni? Azt sem tudom mivel kapcsolatban kérik a pénzt.

Ha  valaki jártas ilyen ügyekben, az légyszi segítsen, mert én most nagyon átverve, és lehúzva érzem magunkat! Lehet így kiküldeni egy felszólítót? Ez milyen üzletpolitika?

A másfél évvel ezelőtti csekkjeinket már rég kidobtam, hisz azt a szerződést meg is szüntettük (hűségidő lejárt).

Nagyon fel vagyok háborodva!

Lusta vagyok írni! Vagy fáradt, vagy nyűgös, vagy csak hisztis, nem tudom...

Ma voltam blogtalálkozón! Meglátogattuk az egyik blogos ismerősömet, Nyicát! Ja, Ő az Anyám! :-)

Kincs ment éjszakára dolgozni, ezért nem tudtunk túl sokáig maradni, de azért jó volt látni Mamit!

A hasam továbbra is fáj, ezért elég hisztis vagyok! Már rohadtul unom! És kiszolgáltatottá is tesz! Még nem szabad cipekednem pár hétig. Tegnap a munkahelyen vettem egy karton tejet (nagykerben dolgozom), és szólnom kellett egy kollégámnak, hogy legyen kedves hozza be, egy másiknak pedig, hogy vigye ki a kocsihoz. Kedvesek voltak, szívesen segítettek, csak nem szeretek olyan dolgokban segítséget kérni, amit (elvileg) magam is meg tudnék oldani. Ettől elég szerencsétlenül érzem magam!

Ja, és egész héten szabadidőnadrágban jártam dolgozni (ami könyvelőként nem teljesen illő viselet, de másba nem fogom beletuszkolni a frissen lyukasztott hasamat).

Szóval: múlt hét hétfőn feküdtem be a kórházba. A hétfőt a testemen kívül éltem meg! Annyira ideges voltam, hogy majd megdöglöttem! Egész délelőtt mászkálni kellett: ultrahang, vérvétel, vérnyomásmérés, adategyeztetés három helyen (ugyanazt kérdezték mindenhol). Délig ehettem (volna, ha bírok, de össze volt szorulva a gyomrom), utána csak tea!

Este jött a meglepi: sorakozó beöntéshez! Tyűűűűűűű Azt hittem nagyon szar (szó szerint, hi-hi) lesz, de nem volt vészes! Csak elég gyorsan kellett futni, hogy ne a folyósón jöjjön ki a cucc. :-) Viszont utána megnyugodtam! Biztos jót tett, hogy méregtelenedett a szervezetem! :-)

Éjszakára kaptunk altatót, de nem sokat ért, szinte semmit nem aludtam. Reggel műtéti előkészületek (infúzióbekötés) és 11-kor kezdődött a NAGY KALAND! Csak arra emlékszem, hogy az anesztes csajszi a férjemről kérdezett (régen Kincs is a kórházban dolgozott) és a képembe nyomták az altatómaszkot.

Aztán felébredtem a kórházi ágyamon, körbetelefonáltam a szeretteimet, hogy élek és két óra múlva jött Kincs is. Nevetve mesélték Neki a nővérek (őket is ismeri), hogy műtét után azt kérdezteztem mindenkitől: megvannak-e a beleim, és élek-e még?! Na jó, altatás után hülye az ember... :-)

Ja, a "beles dolognak" előzményei vannak: hétfőn Dottore elkapott a folyosón és közölte: "Ugye tisztában van azzal, hogy könnyen átcsaphat az egész sebészeti műtétbe? És a belei könnyen kilukadhatnak? Ekkora hasfalnál ez nagyon könnyen előfordulhat!" MI VAN?????!!!!!!! Halálra váltan néztem rá, és megkérdeztem tőle: akkor most mi legyen? Ő halál nyugodtan: semmi! Ezt a műtétet meg kell csinálni, nincs mire várni!

Hááááát köszi! Ezért volt az első gondolatom, hogy megvannak-e a beleim!

Majd folyt.köv. :-)

Baka: megtanulhatnám, ha lenne időm, meg ha érdekelne annyira! Írni szeretek, de bíbelődni nincs idegzetem (és időm sem), ezt meghagyom Maminak! :-)

Túléltem a műtétet! Rengeteg élménnyel -és három lukkal a hasamon- gazdagodtam! Még nem tudok túl sokat ülni, ezért nem akarok még belemélyedni, de majd apránként megírogatom az élményeimet! :-)

A fő tanulság: az egészségügy helyzete katasztrófa, viszont a dolgozók odaadással és elhivatottan végzik a dolgukat! Minden ott dolgozó nővér előtt le a kalappal! Biztos sok embernek van sok rossz tapasztalata, de én most csak jót kaptam! Kedvesek voltak és segítőkészek! Dottore minden nap bejött és megnézte hogy vagyok (nem vagyok annyira idealista, és naiv, nyilván őt a pénz is motiválta), de a többi doki is elég normális volt! Kellemes csalódások (is) értek!

Más: szomorú dolgok is történtek: Félős Cica és Morcsi elpusztultak! Mégsem volt elég hatásos a féregirtás... :-( Szegény cicukáim...

Ma már tetőfokára hágott az idegbajom! Holnap reggel megyek be a kórházba. Nagyon be vagyok tojva! Jó lenne már túl lenni rajta! Remélem túlélem...

Próbáltam válaszolni Ruszkibaka kommentjére kétszer is! Valamiért nem jelent meg! Nem értek én ehhez annyira, hogy azt is tudjam mit csesztem el.

A lényeg (ha mégis felbukkan, amit írtam akkor bocsi:-)) : Baka: nem adtam Treen-nek igazat, és Neked sem! Nem tudom kinek van igaza, nem is nagyon érdekel! Ez a Ti csatátok, amire szerintem senki sem kíváncsi! Egyszerűen nem tudtok egymás mellett elférni. Ami nem lenne baj, ha magánügyként kezelnétek, és nem mások blogján ölnétek egymást. Ez mindenkinek rossz!

Bocsi, ha kicsit túlreagálom, de elég feszült vagyok!

Elmúlt az életveszély! :-) Már nem vagyok taknyos, és a torkom sem fáj! Úgy látszik, ezt a náthát is túlélem! :-)

Elég pörgős napjaim voltak, azért nem írtam. Kedden este fél 8-kor értünk haza. Utána állatok etetése, begyújtás. És mindezek után elkezdhettem sütni a névnapi süteményt! Nagyon lelkes voltam! Nem nagy valami, mert csak muffint sütöttem, de ez is eltartott hajnali fél 1-ig! Majdnem elaludtam közben!

Nem igazán szeretem a munkahelyi névnapozást! Sőt, utálom! Eleve stresszelek, hogy jól fog-e sikerülni a sütemény. Aztán, ha ezen túljutok, akkor jön a puszi-stressz. Nagyon-nagyon utálom! Nem szeretek mindenkitől puszit kapni, és biztos van, aki nem szívesen puszil meg! Elég zárkózott vagyok ilyen téren! És nem szeretem a középpontba kerülés eme formáját! Egyébként imádok a középpontba lenni (mint az oroszlánok általában), de ez a kötelező ünneplés elég fázós dolog!

Na, mindegy túl vagyunk ezen is! Amúgy kaptam egy csomó üzenetet és képeslapot. Tegnap azzal telt a délutánom, hogy válaszolgattam az ismerőseimnek. Jó móka volt! :-)

Ja, tegnap délelőtt elveszett Szürke Cica, de délután hazajött! Amúgy 5 macskánk van: Mókika (Mókus a főmacska- az összes többinek Ő az anyja!), Ichwill (nem röhögni) (Ő kandúr, tavaly előtt született és ugyanúgy néz ki mint Mókika, csak Ichwillnek van egy folt a szájánál), Morcsos Nózi (Morcsi- Ő is úgy néz ki mint Mókika, csak neki fekete foltos az orra), Félős Cica (szinte hihetetlen, de Ő is úgy néz ki mint Mókika, csak fekete a szája- és nem hagyja, hogy megsimogassuk), és Szürke Cica (na Ő nem hasonlít Mókikára, szürke cirmos Cica). Azt hiszem már írtam, hogy jó hülyének lenni! :-)

Beteg vagyok!

Életem Egyetlen Napsugara még a hét elején jól megfázott! És természetesen rámragasztotta! Ez igazán nem hiányzott! Nagyon vigyázok magamra, mert nem műtenek meg betegen, de ezt a "tényezőt" nem kalkuláltam be! Legalább annyi szerencsém volt, hogy hétvégére gyűrt le a takonykór és ma legalább tudtam pihenni. Alvás, pihenés, sok tea (citrommal, mézzel), és LÁNDZSÁS ÚTIFŰ SZIRUP.  Azért emeltem ki a lándzsás útifüvet, mert tényleg nagyon jó légúti betegségekre! A száraz köhögést azonnal enyhíti. Minden sorstársamnak ajánlom!

Kaptam Treentől egy feladatot: írjak 5 olyan újságról, amit olvasni szoktam (nem szoktam annyit, ezért könyvet is csempészek közé)! Szóval:

az abszolút (és azt hiszem örök) kedvenc:

Nők Lapja

Amennyire visszaemlékszem mindig is olvastam a Nők Lapját. Kb. 10 éve nem nagyon hagytam ki egyetlen lapszámot sem. A kedvenc újságíróm V. Kulcsár Ildikó. Optimista, derűs, empatikus és roppant szimpatikus írásai vannak. Írt pár könyvet, azokat is megvettem és nagyon szeretem!

Azt hiszem kedvenc újságom még mindig értéket képvisel! És a győzike féle "celebek" (már ettől a szótól is tudnék hányni) sem vigyorognak rám a lapokról!

Szentesi Élet

Ehhez nem nagyon van mit hozzáfűznöm... A kapocs az elhagyott szerelmetes városom és köztem :-) És legalább tudom Mamit tájékoztatni, hogy mi történik körülötte :-)))

Csók és könny

Nem röhögni! Nem tehetek róla! Szeretem az ilyen kis nyálas dolgokat! Ja, és a Mónika-showt is szoktam nézni! ;-)

Legközelebb 2 könyvről fogok írni!

Boldogságot mindenkinek!

Kedvenc újságom a Nők Lapja. Egy időben előfizettem, de télen nem akarom, mert beázik a postaládánk és nem szeretem a vizes újságot! :-)

Szóval a Nők Lapja szerdán jelenik meg. Ha van rá lehetőségem (időm), akkor már szerda reggel megveszem. Reggel bementem munka előtt a városba (Kinccsel randiztam), és a vasútállomáson lévő újságoshoz mentem a kedvenc lapomért. Ahogy jöttem ki az állomásról azt láttam, hogy egy nagyon-nagyon szerencsétlen ember (hajléktalan) ölelte a radiátort! Gondolom egész éjszaka fagyoskodott valahol a nyomorult és örült, hogy talált valami kis hőforrást...

Én minden este hálát adok a fűtött, biztonságos, kényelmes otthonunkért! És sokszor eszembe jut, hogy hány kisgyerek fázhat, és hányan maradtak éhesen...

Ma elég depressziós hangulatban voltam. Nem tudom miért. Nem történt semmi olyan, ami okot adott volna rá. De minden idegesített, mindentől hisztis voltam, nem volt kedvem semmihez sem!

Az Uram megint éjszakás. Szerencsére nem sűrűn van ilyen. Túl keveset találkozunk így is... Ő 12 órás műszakban dolgozik, folyamatos munkarendben. Sokat van itthon hétközben, és keveset hétvégén. Nekem persze minden nap kell mennem dolgozni, csak hétvégén vagyok itthon. Így leginkább csak esténként futunk össze. Amíg a kórházba dolgozott az még rosszabb volt. Ha ügyeletes volt, akkor elment reggel fél 8-ra dolgozni, és másnap délután fél 4-ig tartott a műszak. A férjem munkáltatói folyamatosan gondoskodnak róla, hogy ne unjuk meg egymást! :-)

Egy átlagos hétfő... Délután megint voltunk kondizni. Az elliptikus trénerbe majdnem beledöglöttem! 2 perc után nem hittem, hogy megcsinálom a 15 percet! De aztán megbeszéltem magammal, hogy ha belepusztulok, vagy ha végigbőgöm, vagy bármi történik is, akkor is MEGCSINÁLOM! És SIKERÜLT! Tudom, hogy másnak ez semmi, de nekem fantasztikus élmény volt legyőzni önmagam! Szerintem ( a 2 napos tapasztalataim alapján ) a sport elég jellemerősítő tevékenység! Legalábbis rám pozitív hatással van. És hátha fogyok is...

Ja, Maminak köszönöm a csinosítást!

Remélhetőleg ma új fejezet kezdődött az életünkben! Elmentünk egy konditerembe! Igaz csak fél órát edzettünk, de kezdésnek ez is elég volt!

Biciklivel kezdtem, 2 perc után úgy éreztem, hogy megdöglök, de kitartottam és megcsináltam a negyed órát! Ez semminek tűnik, de: nulla mozgás és jelentős súlyfelesleg, valamint bagós múlt után már ez is igen nagy teljesítmény! Utána még negyed óra az elliptikus tréneren és ez elég is volt mára. Remélem kitartunk! Minden esetre váltottunk bérletet! :-)

Ja, idén még nem gyújtottunk rá! :-)

Ma reggel meglátogattam Dottorét. Kiválasztottuk a műtét napját: január 27. Egyébként Dottore nagyon kedves, aranyos és türelmes volt. Annyira ideges voltam, hogy szinte testen kívüli élményem volt. Szegény Doki megkérdezte a lakcímem és majdnem Anyu címét diktáltam (még csak nem is egy megyében lakunk ). Jó lenne már túllenni az egészen. A kórház gondolatától is összeszorul a gyomrom. Úgy sajnálom magam...  :-/

Egész nap a műtét körül forogtak a gondolatai, ezért nem is nagyon tudom, hogy más érdekes történt-e velem.

Baka! Kincsről zanzásítva: néha elviselhetetlen, viszont olyan kedves dolgokat tud kitalálni, amivel minden (vagy majdnem minden) genyaságát feledtetni tudja. Időnként cserben hagy, de a fontos dolgokban mindig számíthatok rá. Rigolyás (vagy rigojás- ezt nem tudom hogy kell helyesen írni, ly-nal jobban mutat), de elviseli a hisztijeimet. Szóval Ő a TÖKÉLETES PASI! :-) Még az Anyukám is szereti. :-) Ugye Mami? ;-)

Treen! Ez édes párhuzam! ;-) Ha a Kutyid is olyan boldog lett, mint én... :-)

Mami! Jó, hogy itt vagy újra!

Pussz mindenkinek!

Semmi érdekes nem történt ma. Vagyis valami mégis: az én drága, szerelmetes Uram küldött délelőtt egy sms-t. Ma szabadnapos, otthon töltötte a napot, és begyújtás után közvetlenül írt: "Elég hideg van itthon. És még a rágómat is kiköhögtem" Kb. 5 percig vinnyogva nevettem. Ez a " és még a rágómat is kiköhögtem" valami fantasztikus... Hát az ilyen dolgok miatt Ő az én Kincsem...

Ja, és egyszer csinált nekem szivárványt... Életem legszebb ajándéka...

Ezért nem akartam elkezdeni blogot írni! Egyszerűen semmi időm nincs. Már majdnem 9 óra...És már dög fáradt vagyok.

Kb. szombaton leszek képes normális mondatokat fogalmazni. :-(

Anyu ismerőseinek: Anya gépe kicsit megvadult, most szerelőnél van, talán holnapra visszakapja.

Az én napom: 5-kor ébredés. Fél6-ig Kincshez bújás (szexmentes- csak összebújás :-) ), közben arra gondoltam, hogy ezért érdemes élni, 5.40-kor "mese nincs, fel kell kelni", öltözködés, állatokat megetetni, qrva hideg van, ááááááá. Be a városba, reggeli bevásárlás, munka. Egész jó volt az első nap. Rengeteg munkám van, ami jó, mert így gyorsan eltelik a napom. Napközben hívtam Dottorét (ő az orvosom :-) ), szerdán megbeszéljük, hogy mikor műti meg a cisztáimat... :-( Be vagyok tojva, de muszáj...

Este macskagyógyítással próbálkoztam, mérsékelt sikerrel... Van 5 macskánk, és valamelyik férges. Így mindenkit be kell gyógyszereznem. A legvadabbal kezdtem, persze egyből megkarmolt... Szegényeket jól megkínoztam... 3 lenyelte a gyógyszert, egy kikőpte

Újra egy magányos éjszaka... Az Uram (aki egyébként a Kincs névre hallgat :-) ) most indult dolgozni. Ilyenkor elég depressziós szoktam lenni. Máris hiányzik, pedig kb. 5 perce hagyott egyedül. Nem szeretem a magányos éjszakákat.

Biztonságot ad, ha itt van mellettem. És imádom az illatát! És annyira szeretem, amikor este hozzá bújhatok! És reggel, amikor átölel... Ezek ilyenkor nagyon hiányoznak. És néha félek is egyedül éjszaka...

De valahogy majdcsak eltelik ez az este is.

Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés...

Már mindenki ír blogot. Én még eddig nem törtem meg... Eddig...

Mivel Anyám blogjába csak regisztráltént tudok kommentet írni, ezért regisztráltam. És ha már regisztráltam...

Teszek egy próbát... Majd látjuk, hogy mennyire leszek lelkes.

Régen- még az internet előtti időkben (90-es évek eleje)- minden nap írtam naplót. Nagyon mozgalmas kamaszkorom és ifjúságom volt, akadt téma bőven... :-)

De így harmincon túl, már kicsit másként telnek a napjaim. December 30-án ünnepeltük az Urammal a 6.évfordulónkat, novemberben voltunk 3 éves házasok. Gyerekünk még nem született. De remélhetőleg hamarosan ez is össze fog jönni. Már elég régóta küszködünk a problémával... A P.C.O.S. nevezetű kórral próblálok szembeszállni. Nem olyan szörnyű, mint a neve, csak megnehezíti a megtermékenyülést. Az Uram hű társam a kálváriákban is. Nála jobb párt nem kaphattam volna... Kitartóan járja velem az orvosokat, kibírja a hisztijeimet, és mellettem áll. Nekem Ő a tökéletes PASI! Kivéve ha összeveszünk (ami nem ritkán fordul elő :-) ). Olyankor utálom. Persze akkor is szeretem, csak olyankor utálom is. De nálunk így kerek a világ. Kicsit hülyék vagyunk, de ez legalább nem fáj!